Sziasztok! 

A mai témánk ismét családjogi. Egy komoly gyakorlati problémát vázolok most fel. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy az a tény, hogy valakinek szülői felügyeleti joga van, pszichésen teremt-e olyan nyomást, hogy kötelességének érezze gyakorolni is a szülői felügyeleti jogait? Nyilván normális esetben a válasz igen, sőt nem is kell a kötelességtudathoz szülői felügyeleti jog. De ez nem szükségszerű. Járjuk kicsit alaposabban körbe a kérdést:

A házasság felbontása után a gyermekek nevelésénél kulcskérdés, hogy a szülők a szülői felügyeleti jogot közösen gyakorolják, vagy pedig csak az egyik szülő jogosult kizárólagosan a szülői felügyeleti jog gyakorlására. A döntésnél nyilvánvalóan a gyermek érdekeit kell figyelembe venni, ami pedig egyértelműen az, ha mindkét szülő részt vesz a nevelésben és szoros kapcsolatot alakít ki a gyermekkel. De vajon a szülői felügyeleti jog gyakorlására való jogosultság kötelezettséget is jelent?

Az új Ptk. csupán a következőket tartalmazza a szülői felügyeleti jogokról és kötelezettségekről: „A szülői felügyelet a kiskorú gyermek neve meghatározásának, gondozásának, nevelésének, tartózkodási helye meghatározásának, vagyona kezelésének, törvényes képviseletének jogát és kötelességét, a gyámnevezésnek és a gyámságból való kizárásnak a jogát foglalja magában.” A felsorolt tárgykörök némelyikében a közös szülői felügyeletet gyakorló szülők és a kizárólagos szülői felügyeletet gyakorló szülő esetén is megilleti mindkét szülőt a döntés joga. Más kérdésekben a kizárólagos szülői felügyeletet gyakorló szülő egyedül jogosult meghozni a döntést. Kötelezettségként is megjelenik mindez annyiban, hogy ezekben a tárgykörökben csak a szülői felügyeletet gyakorló szülő(k) jogosult(ak) dönteni, így köteles(ek) is, hiszen helyette/helyettük senki más nem hozhatja meg a kiskorú gyermekkel kapcsolatban ezeket a döntéseket. Emellett a szülői felügyeletet gyakorló szülő jogosult és köteles a gyermekről gondoskodni, és nevelni őt, köteles a megélhetés feltételeit megteremteni számára.

Azonban az a tény, hogy mindkét szülő jogosult dönteni egyes kérdésekben – közös szülői felügyeleti jog esetén minden kérdésben – nem jelenti azt, hogy mindkét szülő kíván is élni ezzel a jogosultsággal. Természetesnek gondoljuk, hogy a szülők alapvető kötelességüknek tekintik a gyermekükről való gondoskodást, és a döntések körültekintő meghozatalát. A gyakorlat és tapasztalat alapján azonban nincs ez mindig így. A szülői felügyeleti jog és az ezzel összefüggő kötelezettségek hatással lesznek a gyermek nevelésére, de nem szükségszerű, hogy ez a hatás pozitív.

Ezen a ponton érdemes külön tárgyalni a közös szülői felügyeleti jogot és a kizárólagos szülői felügyeleti jogot. Közös szülői felügyeleti jog esetén a felek jogosultak együtt dönteni a gyermeket érintő bármely kérdésben. A kiinduló pont az, hogy a szülők azért állapodnak meg a közös szülői felügyeletben, mert mindketten szeretnék továbbra is kivenni részüket a gyermek neveléséből és gondozásából. A gyermek azonban ettől függetlenül az egyik szülővel és együtt. A másik szülőt különélő szülőnek nevezzük. Ilyenkor a feleket a gondozási és nevelési kötelezettség együtt terheli, azaz a helyzet elméletben olyan, mint a válást megelőzően. Optimális esetben a szülők belátják, hogy csak a készséges együttműködésük mellett tudják mindezt kivitelezni. Kevésbé kedvező helyzetben azonban az egyik szülő – nem szükségszerűen a különélő szülő – egyre eltávolodik a gyermektől, és egyre kevésbé veszi ki a részét a nevelésből. Ilyenkor a másik szülőre fokozott nyomás nehezedik, hirtelen két szülő feladatait kell ellátnia, és ezt a gyermek is megérzi. Romlik a távolmaradó szülővel a kapcsolata, megváltoznak a személyes, esetleg a vagyoni körülményei is. Ez pedig komoly befolyással lehet a személyiségének fejlődésére. Hiába gyakorolnak a szülők közös szülői felügyeleti jogot, és hiába terheli őket a gondozási és nevelési kötelezettség együttesen, nem változtatja meg minden esetben ez a tény a szülők pszichológiai hozzáállását ahhoz, hogy mit éreznek kötelességüknek és mit nem. Fokozottabb a helyzet akkor, ha a távolmaradó szülő már a házasság fennállása alatt sem ápolt komolyabb kapcsolatot a gyermekkel, bár ilyenkor előnyösebb a válás során a kizárólagos szülői felügyeletet elérni.

Kizárólagos szülői felügyeleti jog esetén is jogosultak a felek bizonyos kérdésekben együtt dönteni, a gondozási és nevelési kötelezettség azonban az egyik felet terheli. Ez esetben a kiinduló pont már eleve az, hogy az egyik szülő nagyobb hajlandóságot mutat a gyermek életében való aktív részvételre, vagy valamiért a bíróság ezt így ítéli meg a gyermek érdekeit figyelembe véve. Ilyen helyzetekben azonban a szülői felügyeletet gyakorló szülőre komolyabb kötelezettségek vonatkoznak, ezáltal pedig nehezebb helyzetbe kerül a nevelést illetően. A kizárólagos szülői felügyeleti jog nem jelenti azonban azt, hogy a szülői felügyeleti jogot nem gyakorló szülőnek nincs joga részt venni a gyermeke életében és nevelésében. Amennyiben a szülők együttműködési kötelezettségüknek úgy is eleget tudnak tenni, hogy közösen nevelik a gyermeket és mindenben együtt döntenek, ennek jogi akadálya természetesen nincs. Ugyanakkor a különélő szülő sok esetben úgy éli meg a helyzetet, mintha őt felmentették volna a kötelezettségei alól, és ez szintén nincs jó hatással a gyermek fejlődésére, és érdekeire. A szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő ilyen esetben megoldásnak láthatja a közös szülői felügyeleti jogban való megállapodást, tekintettel arra, hogy ez nevelési és gondozási kötelezettséget is ró a másik félre.

A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a szülői felügyeleti jog gyakorlására való jogosultság nem, vagy csak nagyon kis mértékben befolyásolja a kérdéshez való hozzáállást. A gyermek nevelését és gondozását alapvetően a gyermekneveléshez való pszichológiai hozzáállás, illetve a gyermekhez való viszonyulás határozza meg. Ez pedig a gyermek megszületésével elkezdődik és alakul, függetlenül attól, hogy a szülők házasságának felbontása mikor következik be. Természetesen az idő előrehaladtával és a körülmények változásával ez a hozzáállás és viszonyulás is változhat. Ez természetes jelenség még a házasságban élő szülők esetében is. Kevés befolyása van erre azonban a szülői felügyeleti jognak. Amennyiben egy szülő érzi a felelősségét és kötelességének érzi a nevelés és gondozásban való részvételt, akkor kizárólagos szüli felügyeleti jog ellenére is igyekszik majd részt venni ebben. Ha azonban nem érzi ezt kötelezettségének, akkor hiába van feljogosítva a szülői felügyeleti jogra, nem fog ez számára komolyabb pszichológiai nyomást helyezni. Ezzel ellentétes eset sincs kizárva, vagyis hogy valaki a szülői felügyeleti jogokat nem csak jogosultságként, hanem kötelezettségként is kezeli, és ezen okból aktívan gyakorolja is a jogokat, ritkának tekinthető azonban az az eset, amikor valakit kizárólag ez motivál. A motiváció alapvetően belülről fakad, a törvény csak a minimumkövetelményeket határozza meg annak érdekében, hogy a gyermek legalább a minimális körülményekben részesülni tudjon.

Nem lehet elsiklani amellett a tény mellett, hogy a szülői felügyeleti jogokért való „harcolás” vagy az arról való lemondás az egyik legbevettebb eszköze a bontóperekben az ellenérdekű fél gyengítésének. Ilyenkor azonban a gyermek sérül a legjobban, és hiába az ő érdekeit nézi a bíróság, ettől még ez hatással van a személyiségének a fejlődésére. Az ilyen esetekben azonban a megoldás nem abban rejlik, hogy a másik fél aktívabb közreműködése érdekében közös szülői felügyeleti jogért harcolunk, vagy ellenkezőleg a lelkesedésének lerombolása végett kizárólagos szülői felügyeleti jogot kérünk. A motiváció alapvetően nem ebben rejlik, függetlenül attól, hogy kétség kívül közre játszik a hozzáállásban. Ha a szülő eleve nem mutat érdeklődést a nevelésben való részvétel iránt, a jogai ellenére sem fog feltétlenül fellelkesülni. Megfordítva pedig, ha egy szülő aktív részvételt kíván a gyermeke érdekében, hiába nem kap szülői felügyeleti jogot, ez nem fogja elválasztani gyermekétől. A gyermek nevelésére és gondozására minden lehetséges megoldás hatással lesz, de a pszichológiai hozzáállást és a gyermekhez való viszonyulást a bontóperek és szülői felügyelettel kapcsolatos ügyek tapasztalata alapján csupán kis mértékben befolyásolja.

Nektek mi a véleményetek?